Buszmegálló

Buszozás. Milyen találó hasonlata az életnek.

Együtt várunk a buszra a megállóban. Mivel töltöd az időd ez alatt? Beszélgetsz a többiekkel? Vagy inkább leülsz a padra, és várod, hogy valaki mellédüljön? Esetleg idegesen tanulmányozod a menetrendet.
Esetleg nem is érdekel, mi a következő busz, jöhet akármi, te felszállsz... és amelyik megálló megtetszik, majd ott szállsz le?
Tudod az uticélod, hová akarsz menni? Mert akkor könnyű a dolgod. Csak keresd meg, melyik busz visz oda, és szállj fel rá. Aki céltalan, az biztosan rossz buszra száll fel, és csak pazarolja az idejét. Körbe körbe utazgat... nem jut sehova.
És mi van, ha épp az utolsó járatot kaptad el? Ha már nincs aznap retúr? Ott ragadsz, abban a megállóban, akár tetszik neked, akár nem. És akkor várhatod, mikor jön arra megint egy busz.

A nap végén ülsz a megállóban. Várod az utolsó buszt, ami végre hazavisz. Nem utazol már aznap többé.
Végállomás!...

Én az a lány vagyok, ott ni, aki egyedül ücsörög  a padon.
Aki csak kapkod össze-vissza egy jó járat után.
Aki már kezd elfáradni.
Aki már csak az utolsó buszra szállna,ami végre hazavinné.
Haza. Ahol nincsen céltalanság, sem tömeg, sem menetrendek, nincsenek járatok, se indulók, se érkezők, csak a finom, puha ágy...
Haza.
A busz, ami haza visz. Az utolsó busz. Arra várok.


Csak jönne már!